Főoldal » Cikkek » Cikkeim

Kiállitási felkészülés

 

 

Kiállítási előkészítés

 

Mint minden más galambfajtát, így pávagalambjainkat is parazitáktól mentesen, tiszta, ápolt tollazattal és lábakkal kell bemutatni az egyes rendezvényeken. A pávagalambok kiállításra történő felkészítése nem csupán a ketrec-dresszúrából áll, függetlenül attól, hogy a hagyományos ill. az ún. amerikai bírálat szerint történik a bírálatuk. A pávagalambok esetében a faroktányér az a testrész, mely először megragadja a tekintetet és ennek megfelelően különleges törődést kíván. A faroktányért alkotó kormánytollak elrendezését a fajta tenyésztői „berakásnak” nevezik. Egyesek ezt a műveletet mesteri (már szinte művészi fokon) művelik, mások kevésbé tehetségesek ezen a téren. Természetesen, mint az élet más területein, így itt is a gyakorlás nagyon sokat számít! Az említett „berakás” különböző módokon történhet. Engedjék meg, hogy az általam alkalmazott módszert bemutassam! A legterjedtebb módozat szerint a galambot a tenyésztő kezében fogja, a lábak két ujj között vannak, a hüvelykujj a hátat támasztja és a fennmaradó két ujj pedig a testet tartja. A művelet közben a galambot bal kezünkben fogjuk, így a kormánytollak igazítását balról kezdjük a faroktányér közepe felé haladva, majd a másik oldalon, szinten végrehajtjuk ezt a műveletet jobbról indulva. A tollakat a helyes sorrendbe igazítjuk mindeközben. Ha a tollak borzoltak, akkor ujjaink között végigsimítva azokat újra feszesekké, zártakká válnak. A kissé „fordult” tollakat finoman megpróbálhatjuk kiegyenesíteni figyelve arra, hogy a tollak esetleges kihúzását elkerüljük. Ahogy már említettem a tollak igazítását lentről kezdjük a faroktányér közepe felé haladva. Ha jól végeztük el a fenti műveletet, akkor a tollak a tetőcserepekhez hasonlóan fedni fogják egymást. Nagyon fontos, hogy a faroktányér ápolását már a kiállítási szezon előtt kezdjük el! Én minden etetésnél kiválasztok egy galambot és elvégzem rajta a tollak igazítását, természetesen a vedlés aktuális állapotának megfelelően. Az éppen esedékes kiállítás előtt fordítsunk nagyobb figyelmet galambjaink ápolására. A faroktányér elrendezésénél használhatunk ragasztószalagot, így a már beigazított tollak a helyükön maradnak. Ehhez a „ragasztáshoz” kifejlesztettem egy segédeszközt, melyet csak „harmadik kéznek” hívok. Nagyon egyszerű az eszközt elkészíteni!(lásd fotók)

 

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta:: angeltomy (2015-02-05)
Megtekintések száma: 594 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar